Események
Változatos és izgalmas WorkShopokkal és eseményekkel várlak a Sophia Szelence Lélek Műhelyben.
Fedezd fel őket, és jelentkezz arra, amelyik a leginkább megszólít.
Egy “Yang” világban szükségét érezzük a megnyugvásnak, mozdulatlanságnak, finom nyújtásnak, ellazulásnak, Önmagunk rétegeivel való kapcsolódásnak és kiváltképp légzésünk megfigyelésének.
A Yin Yoga egy lassú tempójú jóga, amely magában foglalja a hagyományos kínai orvoslás elveit. A testtartások szekvenciái arra hivatottak, hogy stimulálják a finom test csatornáit, amelyeket a kínai orvostudományban meridiánként, a hatha jógában pedig nadik néven ismernek. A Yin jóga pózok mérsékelt stresszt gyakorolnak a test kötőszöveteire – az inakra, a fasciákra és az ínszalagokra – azzal a céllal, hogy növeljék az ízületek keringését és javítsák a rugalmasságot.
A jógának meditatívabb megközelítése, amelynek célja a belső csend tudatossága, és egy egyetemes, egymással összekapcsolódó minőség felszínre hozása. A Yin jóga nem csak testi egészségünket építi és kiegészítő mozgásforma minden aktiv tevékenységünkhöz, hanem megalapozza a meditáció igényét és lehetőségét. Mindenki számára végezhető, még a kórházi ágyon is, sérülésekkel élőknek, nincs korhatár. Promotálja a relaxációt, nyújtást, finom átmozgatását az izületeknek segíti a sérült területek felgyógyulását, traumák feldolgozását a finomtestben.
Akiknek ajánlom:
- Mindenkinek, aki még nem jógázott és azt érzi, hogy nem rugalmas, merev a teste.
- Mindenkinek, aki sok éve Ashtangázik, Vinyaszázik, Bikramozik, tehát erős Yang jógákat gyakorol.
- Mindenkinek, aki szeretne meditálni, de nem tudja hogyan lassuljon le.
- Mindenkinek, aki szeretne visszatérni nyugalmába és egy pozitív, lelket építő társaságba tartozni.
- Mindenkinek, aki szeretné megérteni, hogy mi a különbség a Yin és a Yang jóga között.
- Mindenkinek, aki sérüléssel él jelenleg, vagy sérülésből jön, ezáltal fontos a testtudatosság, tudatos test mozgatás, mentális kontroll.
Nyugodt környezet, gyertya és félhomály, csend, illatos teák és gyógynövényes füstölők/olajok… lelassult világ…megengedés és megérkezés…hangfürdő és lélek zengő…
A Világ rohan és mi is rohanunk vele. Felgyorsult életünkben elfelejtünk ÖNMAGunkra időt szánni. Elsiklunk az életünk szép és boldog percei felett. Állandóan keressük a megoldásokat és az utat. Nem tudunk lazítani és pihenni. A stressz teszi ki a hétköznapjainkat.
A csendben fogjuk megtalálni az utat és a békét. Amikor az elme csendje összekapcsolja a Testet a Lelket és a Szellemet és egységet alkotva emelkedhetünk.
Az illatok, hangok és különböző légzéstechnikák csodás segítőink lesznek a relaxációhoz.
Az illóolajok azaz gyógynövények az aromaterápiában a természet erejét hozzák el számunkra. A föld a víz a levegő és a tűz eleme rejlik benne minden illatban. A gyógynövények információt hoznak felszínre a tudatalattinkból így segítve a kommunikációt felsőbb énünkkel és lelkünk hangjával.
A hangok azaz hangterápia segíti az energiamezők(rezgésszint) növelését és az életöröm serkentését a testben!
Az összes keleti filozófia, gyógyászati eljárás alaptanítása, hogy ha az ember harmóniában él a természet törvényeivel, úgy egészséges és kiegyensúlyozott lesz, mivel az életenergia szabadon és egyenletesen tud áramolni a testben. Egyértelműen a gátolt energiaáramlást tették felelőssé a megzavart energiaegyensúlyért, az érzelmek labilitásáért, a haragosság, félelem, idegesség, szomorúság kialakulásáért. Ezek a negatív érzelmi állapotok ugyanis gyengítik a testet, és támadhatóvá teszik azt a betegségekkel szemben.
Várlak szeretettel:
- ️ha úgy érzed néha jól esne lazítani és kikapcsolni a világ zaját
- ha szeretnél megtanulni relaxálni
- ha vágysz egy melegséges kuckóba elbújni
- ha szükséged van én időre
- ha feltöltődésre vágysz
- ha úgy érzed hív téged ez az esemény
A Yin a mozdulatlanság, a Yang a mozgás jógája.
Ahogy a természet is az egyensúlyra törekszik, úgy a yin-yang is ezt tükrözi.
A Yin-Yang Flow egy lassú tempójú jóga, amely nagyon finom és egyszerű mozdulat sorokból áll össze. Majd minden mozdulatsor végén yin pózokban maradunk akár 5-7 percekig is, amiben a test és ezáltal az elme is teljesen el tud lazulni. Az áramlás és megállás energiája olyan mint a természet és az élet, test-lélek szimfóniája vagy akár nő-férfi tánca ha összhangban vannak egyensúlyt teremtenek ha szétesnek akkor borul a rendszer.
Azt hiszem ennek megteremtése és fenntartása sokunknak életfeladat éppen ezért született meg bennem a Yin-Yang Flow óra.
Az órán kiemelt figyelmet kapnak a légző gyakorlatok és a mantrák.
(A yin jógáról részletesen olvashatsz: A megengedés jógája-Yin Jóga aromaterápiával esemény alatt)
Akiknek ajánlom:
- Mindenkinek, aki azt érzi, hogy nem rugalmas, merev a teste.
- Mindenkinek, aki magára ismert a leírásban
- Mindenkinek, aki szeretne meditálni, de nem tudja hogyan lassuljon le.
- Mindenkinek, aki szeretne visszatérni nyugalmába és egy pozitív, lelket építő társaságba tartozni.
- Mindenkinek, aki szeretné megérteni, hogy mi a különbség a Yin és a Yang jóga között.
- Mindenkinek, aki szeretne kikapcsolódni, fejlődni és magának adni
Nem vagyunk egyformák mégis mindenki vágyik egy helyre, ahol tabuk nélkül Önmaga lehet.
A Nők együtt Női kör egy olyan tér, ahol nincsenek tabuk, nincs álarc és nem kell keménynek és erősnek tűnnöd.
Ebben a térben a Női közösségnek olyan ereje van ami egyszerre felkarol,megtart,feloldoz és túl repít minden félelmen és fájdalmon. Fellángoló és felszabadító….. egyszerre éled a mélységeid és a magasságaid…formált és formálatlan…..
Annyit adsz ki magadból, amennyit szeretnél. Nincsenek kötelezettségek éppen ezért nincs előre téma sem. Az a téma amit beteszünk együtt a térbe. Ami éppen a kollektív tudatban van.
Dolgozunk a testtel és a lélekkel.
Mindig kellemes zene van és csendes illatos tér. Különleges teák és füstölők. Van hogy zenélek is és van hogy a testtudattal is dolgozunk.
Nehezen tudom szavakba foglalni ami ezeken a Női körökön történik,mert az minden egyes alkalommal egy csodával ér fel. Egyet biztosan elmondhatok a Női tér teremt, feloldoz és felemel!
A közösség ereje csodákra képes!
Rendkívül fontosnak tartom a csoportban való fejlődést és lélek munkát.
Hiszen minden kapcsolódás egy tanítás. Minden és mindenki hatással van ránk. Én magam is a legnagyobb lépéseket csoportmunkában tettem meg. Épp ezért bátorítanék mindenkit arra, hogy merjen csoportban dolgozni Önmagán.
A Sophia Szelence több ilyen lehetőségnek is teret ad.
Attól függően milyen témában kerül megrendezésre Workshop ezek az alkalmak rendkívül sok tudást és gyakorlati eszközt adnak a kezedbe a fejlődésed érdekében!
Várlak szeretettel!
Ha már kimerülve, kizsigerelve érzed magad és nincs motivációd, vagy egészen egyszerűen csak én időre van szükséged, akkor ez a nap Neked szól!
- yin jóga aromaterápiával
- légzés pranayama
- relaxáció meditáció
- hangfürdő
- gyógynövény és kristály energetizálás
- finom teák, illatok és teljes lazulás
SEMMILYEN JÓGÁS ISMERET VAGY GYAKORLÁS NEM SZÜKSÉGES, BÁRKI KAPCSOLÓDHAT, AKI SZERETNE MAGÁHOZ KAPCSOLÓDNI.
Sophia Szelence facebook oldalán keresztül üzenetben vagy a sophiaszelence@gmail.com címen.
Események
Női köröket, workshopokat és egyéb eseményeket előre meghirdetett időpontokban tartok. Az eseményeket mindig a Facebook oldalamon osztom meg.
Jóga órák minden héten
Yin típusú, Yin yang jóga órákon és Aromaterápiás relaxáción is részt vehetsz hétről-hétre.
Kérlek jelentkezz be előre, hogy tudjam számíthatok a jelenlétedre.